Amikor új egy kapcsolat, akkor sokat teszünk azért, hogy a lehető legjobb formánkat mutassuk. Kiöltözünk a randikra, nemcsak a hölgyek, de az urak is igyekeznek, hogy kitegyenek magukért. Igen ám, de ahogy belesüllyedünk a hétköznapokba, már közel sem figyelünk annyira a megjelenésünkre.

Persze ez valahol érthető, hiszen ki várná el, hogy kisestélyibe és magas sarkú cipőbe mosogassunk vagy porszívózzunk, de az otthoni, kanapén történő összebújás esetén sem lehet elvárni ezt a megjelenést.

De van különbség az igényesség és megszokott mackónadrágos megjelenés között. Főleg házasság után szokott kiütközni az a probléma, hogy a megjelenésünkre már nem adunk annyira. Jó lesz otthon a szabadidő nadrág, meg a kinyúlt póló, és este, az ágyban sem figyelünk már arra, hogy szexi hálóinget vegyünk fel, hanem jó lesz a kockás pizsi, vagy sort és XXL-es póló kombó is.

Ezzel alapvetően nem lenne baj, de ahhoz, hogy a párunk számára csábítóak maradjunk, megmaradjon az intimitás, ahhoz néha szükség van arra, hogy időnként kicsit csinosabban jelenjünk meg otthon is.

Túlzásba esni nem szabad, de fontos, hogy törődjünk magunkkal az esküvő után is

Természetesen túlzásba esni sem szabad. Nem célszerű elvárni a párunktól, hogy sminkben és csinos ruhában végezzen házi munkát, vagy, hogy folyton ingben mászkáljon, csak mert ezt tartjuk igényesnek. Az arany középút megtalálása nagyon fontos. Érdemes beszélni erről a kérdésről, megvitatni a párunkkal.

A szexi ruhák bizony néha előkerülhetnek a fiókból, még akkor is, ha nem megyünk sehova, csak az ágyig akarunk eljutni. És persze a hölgyek esetében több a lehetőség a kiöltözésre, a férfiaknak is megtehetik ugyanezt.

Nem is gondolnánk, hogy hány hölgy tartja szexinek a farmernadrágot, vagy a kibontott inget, és máris forróbb lesz a hangulat. Sok kapcsolatban látni, hogy elhidegülnek a felek, többek között azért, mert már nem adnak annyit a megjelenésükre, pedig egy kis odafigyeléssel ez könnyen orvosolható lenne.