Az egér szinte mindenhol megtalálható, sőt manapság már van, aki házi kedvencként tartja ketrecben vagy terráriumban. Persze, annak senki sem örül, ha hívatlanul jelenik meg a pincében, a padláson vagy a konyhában.

Hiába élünk nagyvárosba, ősszel és télen nagyon gyakori, hogy a házi egerek megjelennek a pincékben téli szálláshelyet keresve maguknak. Bevackolnak, fészket készítenek, és mire észbe kapunk, már el is szaporodtak. Akad, aki csak legyint, hogy egy-két kisegér még nem a világ, pedig komoly kockázatot jelenthetnek az egészségünkre.

Az egerek ürüléke és vizelete komoly fertőzésforrás, főleg, ha bekerül az ételbe vagy az ivóvízbe, hiszen legtöbbször olyan helyen bukkannak fel, ahol élelmet is találnak, vagyis a pincébe vagy a kamrába. Emellett a karmolásuk és a harapásuk is veszély, sőt, akár halálos is lehet.

Aki pedig ezek után még mindig azt gondolja, hogy egy egérke még nem akkora baj, gondoljon csak a pestisjárványra, amit az egerek és patkányok bolhája okozott. Nem véletlen hát, hogy az egér elszaporodása közegészségügyi probléma.

Mit tehetünk, ha elszaporodtak nálunk az egerek?

Ha megjelentek az otthonunkban vagy a raktárhelyiségekben az egerek, azonnal kell lépnünk. Sokan hiszik, hogy ha kutyát vagy macskát tartanak, a szaguk távol tartja a rágcsálókat, de ez nem minden esetben van így. Amennyiben egérrel, vagy csak az ürülékével találkozunk a lakásban, azonnal intézkedjünk, ne várjuk meg, míg komoly lesz a baj.

Természetesen próbálkozhatunk az egérfogóval, de ha nem egyetlen eltévedt egérkéről van szó, akkor bizony ez nem lesz elég. Az egér szapora állat, nagyon hamar lesz egy egérből nagyon sok.

Jobban tesszük, ha azonnal szakemberhez fordulunk. Budapesten és környékén az eurokartevoirtas.hu gyorsan, hatékonyan és korrekt áron tud megszabadítani minket a rágcsálóktól.

Választhatunk irtószeres vagy irtószermentes megoldást is, attól függően, mi a legjobb módszer a számunkra, aminek az eldöntéséhez a cég minden információt és tanácsot meg fog adni, hogy jól dönthessük. Attól nem kell félnünk, hogy méreg kerül az otthonunkba, mert a módszerük irtószeres megoldás esetén is szóródásmentes.