A legtöbb ember, főleg a hölgyek csodaszép, makulátlan és mindig feszes bőrről álmodoznak. Az idő múlásával azonban mindenkinek találkoznia kell a bőr öregedésével, megereszkedésével és ráncosodásával.

Ez egy teljesen természetes élettani folyamat, ám mégis kevesen tudják, mi áll pontosan a hátterében és mik azok a dolgok, melyeket, ha megteszünk, akkor megelőzhetjük a mélyebb ráncokat és bőrünk öregedését is. Vannak ugyanis olyan trükkök, illetve arcápolási praktikák, melyek segíthetnek abban, hogy bőrünk az idő múlásával is úgy nézzen, ki mintha fiatalabb lenne.

Miért ráncosodik meg a bőrünk?

A bőr feszességéért és fiatalos kinézetéért a bőrünkben található kollagén, illetve elasztin nevű kötőszövetek a felelősek. Az üde rugalmasság azonban az idő múlásával alábbhagy, hiszen ezek a rostok 25 év felett már nem termelődnek, így számuk folyamatosan csökken. 30 éves korban pedig sok hölgy esik pánikba, mikor meglátják magukon az első szarkalábakat, illetve a kisebb barázdákat és ráncokat. Mivel ezután a megmaradt rostok is elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, bőrünk még jobban megereszkedik és petyhüdté válhat.

Persze mindenki szeretné megállítani az időt, főleg ilyenkor, ám ez sajnos lehetetlen. Mégis a kozmetikai ipar folyamatosan azt kutatja, hogy az öregedés természetes folyamatát milyen módon tudná a legjobban lelassítani.

Szerencsére manapság már számos lehetőségünk van erre a célra. A legelső, amire mindenki gondol, azok a különböző ránctalanító hidratáló krémek. Ezeknek a krémeknek nagy előnyük, hogy általában nem túl drágák, könnyen beszerezhetőek, ám sajnos nem minden krém hatóanyaga tud teljesen a bőr mély rétegeibe bejutni. Persze a ránctalanító krémmel nem veszíthetünk semmit, de a ráncokat eltüntetni nem igazán tudja, főleg nem pár napon belül, ám a hidratáltság nagyon fontos. A ránctalanító krémek mellett azonban egyre több olyan gépi kezelés létezik, melyekkel átmeneti, vagy hosszan tartó eredményeket lehet elérni.

Hatásos kezelések a ráncosodás megállítására

Napjainkban már számos bőrápoló technológia érhető el, csak a megfelelő szakembert kell hozzá megtalálni. Létezik 3 olyan kezelés, mely valójában nincs hatással a bőrünk saját kollagén termelésére, ezért hatása rövid távú és átmeneti. Ezek az EMS, az iontoforézis, illetve az ultrahangos kezelések. Talán a három közül az ultrahang az egyetlen kakukktojás, hiszen az 1 MHZ-en alkalmazó ultrahang készülékek már képesek arra, hogy bizonyos mértékben hatással legyen bőrünk kollagéntermelésére.

Ha ennél hatásosabb, hosszan tartóbb eredményre vágyunk, akkor érdemes lehet közvetlenül a ráncosodás okára hatással lenni, melyhez igénybe vehetjük a tetra vagy hexapoláris rádiófrekvenciát is. Ezeket a kezeléseket 40 év felett már kúraszerűen lehet alkalmazni az arcon, nyakon, illetve a dekoltázson annak érdekében, hogy bőrünk a legszebb állapotában tudjon sokáig pompázni. Ezeket a modern bőrápolási kezeléseket és technológiákat nem csak jól felszerelt kozmetikumokban tudjuk igénybe venni, ha lehetőségünk van az otthon használatra gyártott készülékeket is megvásárolni.