A drogériák és a különböző boltok polcain napról napra egyre szebb kinézetű, újabb szépségápolási termékeket pillanthatunk meg így az ember nehezen fogja vissza magát, hogy egyből nyúljon értük és kipróbálja őket. A különböző reklámok és akciók pedig még jobban megnehezítik a dolgunkat.

Ha tökéletes arcápolási készítményeket szeretnénk vásárolni magunknak, akkor azonban soha nem azt kell figyelni, hogy melyik hidratáló krém csomagolása tetszik a legjobban, vagy éppen melyik arctisztító reklámja volt annyira meggyőző tegnap a televízióban, sőt, még a barátnőinkre sem kell minden esetben hallgatni, hiszen nem biztos, hogy ami nekik bevált, az végünk nekünk is nagy kedvencünk lesz.

Mikre kell odafigyelni mielőtt bevásárolunk?

Mivel manapság már rengeteg arcápolási kellék közül tudunk választani, van néhány szabály, amelyre mindig oda kell figyelni. „Ahány arcbőr, annyi krém” – szokták mondani a szakemberek, ezért nagyon fontos, hogy első lépésben azzal legyünk tisztában, mégis milyen a bőrtípusunk. Ebben, legjobban egy kozmetikus tud nekünk segítséget nyújtani, hiszen ő egy nagyítós tükörrel tudja végigpásztázni az egész arcbőrünket, így néhány perc alatt képes megmondani, milyen termékekre lehet szükségünk.

Sajnos a legtöbben ugyanis rosszul tudják, milyen az arctípusuk, így pedig könnyen lehet, hogy olyan terméket választanak, ami nem hogy segítene az adott bőrproblémán, hanem esetleg egyéb gondokat idéz elő. Például ha valakinek pattanásos, vagy zsíros a bőre, ő mégis megvásárolja a száraz arcbőrnek való termékeket, értelemszerűen még jobban zsírosítani fogja a bőrét, ezáltal nem hogy búcsút mondana a pattanásoknak, hanem még többel fogja szembetalálni magát.

Összesen ötféle bőrtípus létezik: a normál bőr, a zsíros bőr, a olajos bőr, a száraz bőr, a vegyes-kombinált bőr és az érzékeny bőr. Ha azt már tudjuk, mi melyik típusba tartozunk, akkor már a nehezén túl is vagyunk.

Melyik bőrtípusnak mi a jó?

A normál arcbőr puha, pórusai szabad szemmel alig észrevehetőek. Az emberek nagy része csak álmodozik arról, hogy ő is a normál bőrűek csoportjába fog tartozni, hiszen náluk sokkal, kisebb eséllyel alakulnak ki aknék és pattanások, emellett azonban ez a típusú bőr nem is szárad ki olyan könnyen. Ők szinte akármilyen hidratálókrémet vásárolhatnak magunknak. A zsíros bőrűeknél nagyon fontos a megfelelő tisztítás, hiszen náluk a bőr hajlamos a túlzott faggyútermelésre, így pedig folyamatosan pattanások jelennek meg a bőrfelszínen.

Ha ebbe a típusba tartozunk, akkor mindenképpen használjunk olyan termékeket, mely kimondottan zsíros, pattanásos arcbőrre lett kifejlesztve. Az érzékeny bőrűek sincsenek könnyű helyzetbe, hiszen az ő bőrük vékonyabb és általában hajlamos az irritációra és az allergiás reakciókra is. Ilyen esetbe olyan speciális termékeket kell választanunk, amely természetes összetevőkből áll.

A száraz bőr felszínén könnyedén kialakulnak ráncok és apróbb barázdák. Ha arctisztítás után arcbőrünk kellemetlenül elkezd feszülni és égni, akkor ez biztos jele annak, hogy a száraz bőrűek táborába tartozunk. Ilyenkor érdemes olyan krémeket választani amelyek kimondottan száraz bőrű hölgyeknek valók, tehát jól hidratáló nehezebb készítmények, melyek folyamatosan hidratálják a bőrünket.

Ha pedig vegyes-kombinált az arcbőrünk, akkor általában a T-vonalban (vagyis az áll- homlok-orr területén) zsírosabb, míg az arcunk többi részét érzékeny, vagy száraz a bőrtípusunk. Ilyenkor nagyon oda kell figyelnünk a megfelelő arcápolási rutin kialakítására, hiszen a két területen teljesen más termékeket kell használni.