Az élő Barbie és Ken baba sokat szenved a szépségéért

Az élő Barbie és Ken baba sokat szenved a szépségéért

Mindenki csodált már valakit annyira, hogy ha csak kis időre is, de szeretett volna a bőrébe bújni. A legtöbb fiatalnak is példaképre van szüksége, akire felnéz akár munkássága, akár külseje miatt.

Míg egyesek színészeket, költőket vagy államvezetőket bálványoznak, addig a mai fiatalok inkább Youtuber sztárokat, celebeket és Instagram véleményvezéreket követnek szívesen. Őket utánozzák öltözködésükben, hajviseleteikben, sminkkelésben és mindenféle egyéb, szépészettel kapcsolatos megnyilvánulásukban is.

A szépségért mindent?

Sok tippet és trükköt hallani manapság, amivel egyik-másik ismert sztár úgy odavan, hogy a legkülönfélébb szépészeti kezelésekért képes akár a testi épségét is kockáztatni, hogy még szebb lehessen. Ezeket pedig a követőik is szívesen kipróbálják. Néhány szépségipari különös termék és kezelés veszélytelen, például mint a csokoládé, az arany vagy éppen a csiganyál. Mások már fájdalmasabbak, de mégsem károsak, ilyenek az ultrahangos kezelések. A plasztikai kezelések azonban kockázattal és akár hosszú gyógyulási időszakkal is járnak az óriási költségen felül, egyesek azonban a szépségükért bármikre képesek. Sokszor azonban átesnek a ló túlsó oldalára. Ilyen az élő Barbie és az élő Ken baba is.

Az élő Ken Baba hormonális problémákkal küzdött

Rodrigo Alves a világsajtóban és leginkább a bulvárlapokban úgy emlegetik, mint a megtestesült Ken baba, ám története nem éppen mesébe illő. Szomorú oka van annak, hogy először kés alá feküdt. Gyermekként ugyanis sokan csúfolták megnövekedett mellei miatt, amit hormonális probléma okozott nála. Azonban a sikeres plasztikai műtét eredménye annyira megtetszett neki, hogy az elmúlt 20 évben nem tudott leállni vele és közel 180 millió forintot költött már különböző beavatkozásokra.

Barbi és Ken

A jelenleg 35 éves férfit azonban sokan így is túl nőiesnek találják, pedig közel 60 műtéten esett át 15 éves kora óta, amely éppen a férfiasabbá válást lett volna hivatott elérni. Az élő Ken baba szépségének azonban ára van: kezei már lebénultak és a szagokat sem érzi, mivel az arcon belül egy lyuk keletkezett egy beavatkozás során.

Az élő Barbie baba is majdnem belehalt a plasztikai beavatkozásba

Amanda Ahola már a teste minden részét feláldozta azért, hogy úgy nézhessen ki, mint a kislányok kedvenc babája, Barbie. Sokan persze az eredményt kétségbe vonják, elsősorban az óriásivá operált mellei miatt. Azonban az élő Barbi nem csak a régi testét, hanem az életét is majdnem feláldozta hóbortjának. Az első beavatkozására 18 éves korában esett sor és azóta őrült összegeket költött már különböző fájdalmas műtétekre, amelyeket olyan gyakran végeztetett el egymás után, hogy majdnem az életébe került. Csak a száját már 30 alkalommal műttette meg és nincs olyan testrésze amelyen ne végeztek volna már valamilyen szépészeti beavatkozást. A kérdés már csak az, hogy vajon megéri mindent feláldozni a szépségért?